Grosics Gyula

(Beceneve: A fekete párduc)
(Dorog, 1926. február 4.) magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott.

Olimpiai éremeredmények:
Férfi labdarúgás
Arany, Helsinki, 1952

Élete

Ha van Magyarországnak nemzeti sportja, akkor a labdarúgás mindenképpen ide tartozik. Hála Istennek, még mindig közöttünk vannak néhányan azok közül, akik testközelből – akár a pályán, akár a lelátón, tartalékként – látták és alakították a feledhetetlen “Aranycsapat” életét, mérkőzéseit, mindennapjait. Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte rendkívül sikeres sportpályafutását az Aranycsapat kapusa.

1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.

A Helsinki olimpián /1952/ a győztes magyar válogatott tagja. Három világbajnokságon /1954, 1958, 1962/ szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő.

Háromszoros bajnok, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 62 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.

Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak, az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese.

Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.

Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s csak kis híján múlott, hogy nem a börtönben végezte, hanem Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig kapuskodott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a a Ferencvároshoz igazoljon.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, ahogyan olykor a kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán sport klub elnöke, ahol futballéletünk egyik vezérszónoka volt, aki már a hetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére.

Később a politikai életben is feltűnt, ám hamar kiderült, ez már nem a neki való terep. A MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. . Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthonmaradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

2008-ban intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták. Szintén ekkor 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros. 2008. március 25-én debütált a Ferencváros színeiben, amikor a zöldek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics a kezdő csapatban kapott helyet.

Egyesületei

* 1947-1950 MATEOSZ
* 1950-1957 Budapesti Honvéd
* 1957-1963 Tatabányai Bányász
* 2008- Ferencvárosi Torna Club

Gyula bácsira emlékezünk

Még most sem hisszük… Pénteken döbbenten és szomorúan néztünk egymásra, mi Grosicsos tanárok: Igaz lenne? Nem tévedés? Sajnos már a hírekben is megerősítették, hogy Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója pénteken délelőtt 11 óra 20 perckor elhunyt.

Mennyi mindent szerettünk volna még vele együtt megélni! Látni az arcán, hogy büszke ránk, mindennél nagyobb jutalom volt bármelyik gyereknek. Az edzőnk volt. Hogy milyen sportágban indultunk az ő irányításával? Edzette lelkünket, emberségünket a saját maga példájával, és hozzánk intézett szavaival:

„Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, melyekre öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért.”

Amikor megjelent az iskolában, mindannyian kihúztuk magunkat egy kicsit, és a gyerekekből kérés nélkül tört elő az éljenzés minden alkalommal. Talán nem véletlen, hogy szülei papnak szánták. Mikor hozzánk intézte szavait, akárha szószékről beszélt volna, olyan odaadással hallgattuk.

Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük őt. Emlékét úgy őrizhetjük legméltóbban, ha tanításainak megfelelően élünk és dolgozunk:

BECSÜLETESEN,

A HAZÁNKAT SZERETVE,

KITARTÓAN!

Mindig velünk maradsz. Ott, ahol csak az igazaknak van hely: a szívünkben.

Nyugodj békében Gyula bácsi!